Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2015.12.11.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 953. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2015.12.11. Közélet

A.E. December 4-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt a székelyföldi, erdélyi, romániai bábjátszás egyik meghatározó alakja, Nagy Kopeczky Kálmán, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház mûvészeti vezetõje. Nagy Kopeczky Kálmán az erdõvidéki közönség számára sem volt ismeretlen, hiszen ki ne emlékezne szûkebb régiónkban a magyar népmesék kiváló tolmácsolójára, a népmesenapok szelíd, bölcs koronás királyára? Talán kevesebben emlékeznek arra, hogy Kálmán itt, Baróton kezdte el pályafutását, a Baróti Mûvelõdési Ház Ákombákom bábcsoportjának volt a vezetõje a kilencvenes években. A sors furcsa fintoraként, sajnos egyik, az utolsó helyi, nyilvános szereplései közül is ide, a Baróti Mûvelõdési Házhoz köthetõ. Idén, a városnapok keretén belül szevezték meg egykori kollégája, Polgár Sarolta bábkészítõ emlékkiállítását, amelyet Nagy Kopeczky Kálmán nyitott meg. Az alábbiakban az ott készült hanganyagból ragadtunk ki néhány gondolatot, így emlékezve személyére, munkásságára. Nyodjon békében!
"...Kettõs érzések vannak, voltak bennem. Elég zsúfolt programom volt a napokban, folyamatosan jártam Barót és Sepsiszentgyörgy között azért, hogy ez a kiállítás elnyerje a mostani formáját. Közben játszottam szegény embert, Széchenyi grófot és formáltam a kiállítást… Hát amint látszik is, a Széchenyi jelmezbõl nemigazán tudtam kibújni, de helyt kell állni a felkérésnek és el kell játszani a mostani szerepet is. Már akkor, amikor a bábokat elõszedegettem a dobozból, lepucoltam, és kiállítható formába próbáltam hozni õket, azon morfondíroztam, hogy emberek munkássága van ezekben a bábokban, és ez a munka nagyon érdekes, mert feltevõdik a kérdés, hogy hogyan szül eredményt, hogyan teremt ez jövõt?
Minden egyes kis öltés hozzájárult ahhoz, hogy ma Sepsiszentgyörgyön lehessen egy bábszínház, sõt, ha saját személyes szempontomból nézem, akkor ezeknek a cérnáknak, amelyek lassan kezdenek elváslani, s amit a moly megesz, amit az idõ vasfoga szétrág, köszönhetõ az én személyes karrierem is. Évekkel ezelõtt, amikor a jelenlevõk öltötték az öltéseket, tûvel és cérnával a kezükben, vajon gondoltak-e arra, hogy mi lesz ezzel a késõbbiekben? Azt gondolom, hogy annak köszönhetõen, hogy önök akkor nekiálltak varrni ezeket a bábokat, ruhadarabokat, annak köszönhetõen ma Sepsiszentgyörgy a román bábjátszás egyik fellegvára, az én személyem pedig a Román Bábszínház Szövetségének a vezetõségi tagjaként áll most itten. Azt gondolom, ahhoz, hogy ez megtörténhessen, erre a munkára volt szükség, arra a hagyományra, amit Polgár Saroltáék elkezdtek. Egy picikét én ezt az egészet Széchenyi gróffal is összekötném, hiszen akkor, amikor az ember egy szerepet eljátszik, hozzánõ, formálja, az ember a szerepben valahol keresi is az õ saját mivoltát, és ez ha tetszik, ha nem, nyomot hagy, még akkor is, ha csak egynapos szereprõl van szó és nem egy többnapos szerepeljátszásról, színházi elõadásról. Elõször is köszönetet érdemel mindenki, aki egy ecsetvonást is beletett ebbe, mert hozzátett egy szeletet, egy centi varrással is hozzátett ahhoz, hogy ma itt lehessünk, ahol tartunk, enélkül, ezek nélkül nem lehetnénk itt, azt gondolom. De mindezen túl, azt vallom ma, és talán ez a gondolat valamiképp Széchenyihez is köt, nem elég elvégezni a feladatot, nem elég annyit tennünk, amennyi számunkra a munkahelyen ki van róva. Ha az életünkbe csak annyit teszünk, amit úgymond munkaként el kell végezzünk, akkor ledolgozunk nyolc órát, és tulajdonképpen az életünk kétharmadát úgynevezett pihenéssel, alvással, gyakorlatilag azt mondanám, semmittevéssel töltjük.
Ha arra gondolunk, hogy eleink, a hétköznapokban, amikor hajnalban napfelkelte elõtt felkeltek, egybõl nem dolgozni mentek, hanem tettek-vettek. Megetették az állatokat, ellátták, kitisztították, aztán kimentek a mezõre, elvették amit kellett, megkapálták, mikor minek az ideje. Szusszantak egyet, egyet pihentek, és ha ezt órába számolnánk, akkor azt hinném, hogy nem a nyolc óra jönne ki. Amikor ezek a bábok készültek, akkor ezeken a bábokon dolgozó pedagógusok, nem a napi nyolc órában végezték ezt a feladatot, hanem idõt áldoztak, szeretteiktõl vonták meg ezt az idõt, elsõsorban, mindenféleképpen idõt, energiát és szeretetet fektettek ebbe a munkába.
Azt hiszem, hogy országot építeni, jövõt építeni csak így lehet, ha többet teszünk, mint amennyi a dolgunk, ha merünk vállalni, cselekedni és elsõsorban áldozatokat hozni…"



<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 953. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.