Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2015.09.25.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 942. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2015.09.25. Közélet

Bebizonyította, hogy lehet álmodni és megvalósítani

Közöttünk élnek, ismert vagy kevésbé ismert személyek, csoportok, akik nem rendkívüli cselekedeteikkel, hanem kitartó munkájukkal, tehetségükkel hívják fel magukra a figyelmet. A baróti unitárius templom építésének húszadik évfordulóján Kiss Alpárt, az egyházközség lelkipásztorát a templomépítés történetérõl kérdeztük. Az eredmény nem egy szokványos interjú, hanem egy kalandos, nehézséggel tele, de sikeresen végzõdõ történet, mely valamikor talán egy csakazértis kijelentéssel kezdõdött...

- 1984-ben kerültem ide, és akkor ezen a papilakon kívül nem volt semmi más épület. Az istentiszteleteket és minden szertartást a lakásban, a papilak egyik szobájában tartottuk, a konfirmációt hol a református templomban, hol a kertben kellett tartanunk. Abban az idõben tudnivaló volt, hogy templomépítésre engedélyt lehetetlen szerezni, hiszen Ceauºescu politikája nem a templom- vagy faluépítés volt, hanem a rombolása. Eltelt egy esztendõ, jöttek az ötletek, elképzelések, a lakást is lakhatóvá kéne tenni, mivel egy közel száz éves épületrõl van szó, de hely is kellett volna az istentiszteleteknek. Volt ötven szék, egy úrasztala és egy harmónium. Átlagos vasárnapokon megfelelt a célnak, de ünnepekkor jöttek százötvenen is, az egész lakás tele volt, különösképpen karácsonykor, húsvétkor. 1986-ban rengeteg felterjesztés, kérés alapján kaptunk egy jóváhagyást lakásbõvítés címen, hozzáépíthetnénk három falat a meglévõ épülethez, tanácsteremnek. Erre beindult a gyûjtés a hívek körében, és három év alatt, 1989-ig összegyûlt annyi pénz, ami a mostani legolcsóbb kocsinak az ára. Mit kezdhet a gyülekezet ennyi pénzzel? - tették fel a gyülekezet vezetõségi tagok a kérdést, hiszen ennyi pénzzel még garázst sem lehet építeni, nemhogy egy gyülekezeti termet. Jött a változás. A változás mindenkit váratlanul ért, és változott a tervünk is, azonnal félretettük azt a jóváhagyást, mely a lakásbõvítést engedélyezte, hiszen a meglévõ parókia közel száz éves, gerendaépület, fából van, hogyan lehet hozzáépíteni téglából egy tanácstermet? Azonnal újabb terveket készíttettünk. Találtam egy akkor nagyon fiatal építészt, Kovács Kázmért, aki szívesen vállalta a terv-készítést, három tervrajz készült. A templom stílusát illetõen az ötletet az Egyesült Államokból hoztam, ahol láttam több száz templomot, és próbáltam a hagyományos templomot a modern stílussal összehozni. A tervválasztásban teljesen szabad kezet kaptam a gyülekezettõl, ennek egyik oka az is volt, hogy sokan azt mondták, ebbõl úgysem lesz semmi. Viszont én számítottam a külföldi segítségre, ugyanis ezt megelõzõen, még a múlt rendszerben két ízben volt lehetõségem külföldön tartózkodni, egy évet Chicagoban ösztöndíjas voltam, ami idõ alatt rengeteg amerikai gyülekezetet látogattam meg, sok ismerõsre tettem szert, majd azt követõen egy nemzetközi kongresszuson is résztvettem, szintén kapcsolatokat tudtam teremteni. Az álmunkat késõbb elmondtam sokfelé, és biztattak, hogy meg kell kezdeni, mert adott esetben fognak segíteni. Abban az idõben még nem volt internet, nem volt ilyen lehetõség kapcsolatteremtésre, még telefonon is nagyon drágán lehetett kommunikálni, ezért írógépen kezdtem gyártani a leveleket a régi, jól megszokott módszerrel, indigóval többszörösítve, amit postán küldtem szerte a világba, fõleg az Egyesült Államokba, Angliába, Svájcba, Magyarországra, Németországba. 1990 elején a szükséges papírok megszerzése után, - ami abban az idõben hihetetlen gyorsan ment -, már megkezdõdött közmunkával az alap kiásása. 1991-ben kezdtük az anyagot gyûjteni, arra az idõre már kezdtek jönni az adományok is, ha nem csurrant, hát cseppent. A híveknek is megnyílt a zsebe, mikor látták, hogy már valami beindult. Kiadtuk egy cégnek a munkát, és az húzta fel pirosba tetõig a templom falait. Mivel a cég ácsmunkát nem szívesen vállalt, Orbán Ernõ, akinek egy jó ácscsoportja volt, fejezte be a templomot és a külsõ-belsõ vakolást. 1994-ben a falak és a torony is levakolva állt, bútorzat nélkül. Még felszentelése elõtt, december 24-én, karácsony szombatján ott akartuk megtartani az elsõ istentiszteletet, tudván, hogy mekkora gyülekezet szokott karácsonykor lenni. Akkora nyomás volt rajtam, hogy mikor elkezdtem az istentiszteletet, agyérgörcs következtében összeestem, mentõ vitt el. Édesapám, aki szintén lelkész, itt volt édesanyámmal együtt, neki még az utolsó gondolataimmal azt mondtam, légy szíves folytasd, - és így vittek a kórházba. Apám átvette a palástot, és folytatta a karácsonyi ünnepet. Feleségem, énekvezérem sárgasággal a fertõzõ osztályon Szentgyörgyön voltak, engem is oda küldtek, mivel sárgasággyanús voltam. Így indult, ez volt a legelsõ istentisztelet a templomban, drámai. 1995-ben elkészült a templom bútorzata, szószék, székek, Angliából került egy elektromos orgona is. 1995. szeptember 10-én Dr. Erdõ János néhai püspök felszentelte a templomot, és mindazok, akik támogattak, jelen voltak, a templom nem is volt elég nagy. A történet következõ mozzanata, hogy ha már van tornya a templomnak, márpedig volt, nem is egy, hát kettõ, akkor kéne harang. Az amerikai testvérgyülekezet, a summiti gyülekezet ezt felvállalta. Így 1996-ban az õ segítségükkel, és a híveink áldozatkészségével harang is került a toronyba, a marosvásárhelyi Rácz család harangöntõdéjébõl. Azóta szolgálja a gyülekezetet, Isten dicsõségére a templom, de ezzel párhuzamosan újult meg a templom kertje (melyet Papgödörnek neveztek hajdanán, ugyanis az egész utca ide hordta a szemetet), a régi papilakot teljesen felújítottuk, modernizáltuk. Huszonhárom éve mûködik a Summit New Jersey-i testvérgyülekezettel a kapcsolat, akik elsõ pillanattól napjainkig mellettünk álltak, eleinte nagyobb összegekkel támogattak, most már a lelki kapcsolatok ápolása történik, rendszeressé vált, hogy egyik évben onnan jönnek látogatók, következõ évben meg innen mennek látogatók Amerikába.
Nem úgy érkeztünk ide, hogy itt gyökeret verünk, hiszen harminc év alatt rengeteg meghívás volt, sok lehetõség, de mindig úgy ért, hogy valami meg volt kezdve, és én azt mondtam, hogy addig, amíg a megkezdett dolgot be nem fejezem, addig nem megyek sehova. De amikor azt befejeztem, már volt egy újabb terv, és harminc éve ugyanezt teszem, és még minden bizonnyal az elkövetkezõ nyugdíjazásomig levõ idõ is ezzel fog eltelni, hogy valamit befejeztünk, és valamit újrakezdünk.
Nagyapám és apám is lelkész volt. Akkor, mikor pályát kellett választanom, õk javasolták az ügyvédi vagy bármilyen más pályát, de ne teológiát. Én furcsálltam, hogy õk mondják, a két lelkész, hogy ne legyek az, hogy ne folytassam a családi hagyományt? Nyilván õk tudták, hogy mit mondanak abban az idõben, mikor a kommunizmus dúlt, és megfigyelés alatt tartották a lelkészeket. Én fiatalként nem egészen tudtam, hogy mi történik. Akkor, tizenhét, tizennyolc évesen, amikor sorolták nekem, hogy mennyi hátránya van a lelkészségnek, azt mertem mondani, - amit azóta is bántam, és mégsem-, hogy már csak azért is bebizonyítom, hogy lehet álmodni is, és kivitelezni is. Akkor nekem nem volt még elképzelésem sem arról, hogy az én idõmben templom épül, harang készül, hanem az volt bennem, hogy én bebizonyítom, többet fogok tenni, mint õk. Egy életen keresztül kísért ez a kijelentésem, amit megbántam sok esetben, hogy én hogy mertem ilyent mondani apámnak s nagyapámnak. Akkor, amikor elnyertem negyven évnyi szünet után egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba, már akkor azt mondta apám: Na, fiam, igazad volt, mert mi még Magyarországra sem mehettünk ki, nemhogy Amerikába, - ez volt az elsõ, hogy bizonyítottál, hogy többet megvalósítottál, mint mi. Mikor a templomépítésnek nekikezdtünk, akkor következett a második elismerés apám és nagyapám részérõl, aki akkor még élt. A végleges és legnagyobb elismerést akkor kaptam, amikor a templomszenteléskor, ha nagyapám már nem is lehetett itt, de édesapám itt volt, és azt mondta: bebizonyítottad, több voltál, több vagy, mint amik voltunk mi, és téged ez buzdított, adott kellõ erõt, hogy be akartad bizonyítani, igenis nagy akarattal és ambícióval lehet ilyent is tenni.

 

Lejegyezte: Szász Réka




<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 942. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.