Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2008.10.10.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 583. lapszám "Művelődés" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2008.10.10. Művelődés



A tragikus hajnal
A világosi fegyverletétellel meghalt a szabadságharcunk. Gyuláról már a hatalmas gyászmenet indult, amikor a tiszteket az osztrákokhoz vitték, hogy átadják nekik. Aradon pedig már megtörtént a nagy temetkezés. Az aradi vár Arad városától keletre a Maros folyó bal partján terül el. Három oldalról a folyó kanyarulata övezi. Akkoriban Magyarország egyik legerősebb vára volt. A vár déli oldalán lévő kazamatákba a világosi fegyverletétel után több száz foglyot börtönöztek be, közülük sokan rabságukat is itt töltötték le. Sok elítélt, vagy kegyelmet kapott, Kufsteinban és más császári börtönben raboskodott.  A 13 tábornok a vár közepén található négyszögletes emeletes épületbe, a főőrház négyszögbe került. A tábornokokat a hadbíróság szeptember 21-én és 26-án hallgatta ki, ahol példás méltósággal viselkedtek. Ernst hadbírósági elnök példás büntetést ígért, mivel a császárhoz hűtlenek lettek. Mindkét napon ítéletet hoztak.  1849. október 5-én 9 órakor a Haynau által megerősített hadbíróság ítéletét felolvasták. Az elítéltek mellé lelkészeket rendeltek, és a várban rendkívüli intézkedések léptek életbe. Teljes készenlétet, kijárási tilalmat, megkettőzött őrséget rendeltek el. A másnap végrehajtandó halálos ítéletekhez negyed 6 órára a Wocher-zászlóaljat rendelték ki. A várban még a helyőrség is abban a hiszemben volt, hogy mindössze két személyt fognak kivégezni. Enynyi gyilkosságra senki sem gondolt, arról csak a hadbírák tudtak. A tábornokok közül senki sem aludt ezen az éjjelen. Az üdvözlések után a szokásos vallási szertartásokat megkezdték. Majd az ég Urához imádkoztak összekulcsolt kézzel a halni készülő, -ha nemzetiségüket tekintve nem is mind-, de szívükben kivétel nélkül magyar tábornokok.  1849. október 6-a szombatra esett. Ködös reggel volt. Sötét, sűrű felhők borították be az eget. Sehol egyetlen halvány napsugár. Negyed 6 órakor dobpergés és tompa moraj között állt fel a kivégzéshez a Wochner-ezred egyik zászlóalja. A várban fogva tartott több, mint hatszáz fogoly a cellájába zárva ki sem mozdulhatott. A bástyákra ágyúkat vontattak fel, mellettük égő kanócokkal a tüzérek várakoztak. Fél 6-kor a főporkoláb két alfoglár kíséretében kivezette a négy golyó általi halálra ítélt tábornokot: Kiss Ernőt, Lázár Vilmost, Dessewffy Aristidet és Schweidel Józsefet.  Szemtanúk szerint, amikor kijövet megpillantották egymást, kezet szorítottak egymással, de a megindultságtól szólni nem tudtak, az égre néztek. Amikor oda értek, a nyolc-nyolc katona elvált a tábornokoktól, és velük szemben felsorakozott zászlóaljhoz csatlakozott. A négy tábornok a lelkészekkel imádkozott, majd a hadbíró felolvasta az ítéletet. A lelkészek visszavonultak. Felhangzott a parancsszó. A négy tábornokot a zászlóaljtól 15, egymástól 5-5 lépésre állították, attilájukat és mellényüket levették, szemüket fehér zsebkendővel bekötötték. A tábornokok térdre ereszkedtek. A sorból 12 katona kivált, 3-3 a tábornokok előtt megállt, majd amikor a parancsnok kardjával jelt adott, eldördültek a lövések. Hárman azonnal meghaltak. Kiss Ernő mozdulatlanul térdelve maradt, mert csak a vállán érte a lövés. Erre három közlegény odarohant, és közvetlen közelről agyonlőtte. Schweidel kezében feszülettel halt meg. Kiss Ernő utolsó szavai a következők voltak: "Szegény hazám! Vége mindennek! Isten büntesse meg hóhérainkat!" Hat óra volt, amikor a zászlóalj a négy tábornok holtteste mellett két őrt hátra hagyva visszaindult a többi, kilenc áldozatért. Arcukon meglátszott az itt eltöltött négy hét. Mindegyikük lábán és egyik kezén bilincs volt. Elsőnek Nagy-Sándor József ért ki, utolsónak lábtörése miatt Damjanich érkezett. A nyolc tábornok hozzá, a legnagyobbhoz közeledett. Damjanichot egy paraszt-szekérrel vitték a kivégzőhelyre, de arra felsegíteni a parancsnok csak a hóhértól engedte, aki Damjanich kérésére mellé ült a szekérre. Az odarendelt magyar parasztember sírva hajtotta lovait az akasztófákhoz. A menet elindult, az elítéltek két oldalán 20-20 közlegény képezte a korlátot. A tábornokok hat sorban kettesével, közöttük egy-egy lelkésszel egymás mögött haladtak, mögöttük döcögött a szekér Damjanichcsal és a díszbeöltözött bakóval. Negyedórai út után megérkeztek a durván faragott 8 lábnyi facölöpökhöz, a kivégző helyre. Amikor Vécsey, aki életében csak két-oszlopú akasztófát látott, megütközött, hogy ilyen akasztófát ácsoltak számukra. Először Pöltenberghez lépett, aki egy perc halasztást kért, a kocsin ülő Damjanichhoz lép, megszorítja a kezét, mire Damjanich lehajol hozzá, és "Isten áldjon meg barátom!" üdvözléssel megcsókolja. Erre Pöltenberg minden tábornok társát és a lelkészeket megcsókolta, amit azok könnyes szemekkel viszonoztak. A második áldozat Török Ignácz tábornok. Ő ugyanúgy búcsúzott társaitól, és a többiek is, mint Pöltenberg. Minden akasztás előtt ugyanaz a ceremónia ismétlődött. Sorrendben Lachner György, Knézich Károly tábornokok következtek. Nagy-Sándor József tábornok ötödikként leírhatatlan büszkeséggel lépett az akasztófa alá. Már nyakában volt a kötél, amikor utolsó erejével kiáltotta: "Éljen a haza!" Gróf Leininger-Westerburg térdre ereszkedve még utolsó búcsúszavakat írt feleségének, akitől olyan levelet kapott, melyben kegyelemről biztosították. "Négyen már függnek előttem... mindennek vége van... Isten veled!..." Mindöszsze 30 éves volt. Ő volt az egyetlen, aki honvéd egyenruhában jelent meg a kivégzésén. Aulich Lajosra hetedikként került sor. Nyolcadiknak a legnagyobb következik. Damjanich tábornok a magyar hadsereg bálványa, és a csatákban az ellenség réme volt. A hős tábornok, akinek annyi győzelmet köszönhettünk megvető tekintettel válaszol a címre, és a lelkészekhez fordulva így szól: "Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, ki a csatában mindig első voltam." Egy pillanatra megállt. Rendkívüli hatást tett mindaz, ami lényéből sugárzott, még az ott fölállított osztrák katonaságra is. Osztrák tisztek és közlegények között többek szemében könnyek csillogtak. Még a vezénylő őrnagy is hátrébb vonult lovával. A lelkész az akasztófáig kísérte. Damjanich homlokon csókolta, majd az emelvényre lépett. Amikor a hóhér nyakára teszi a kötelet, figyelmezteti: "Kérem, vigyázzon a szakállamra, össze ne kuszálja, mindig kedves volt előttem". Utolsó leheletével mondja: "Édes Emíliám! Éljen a haza!" És szíve megszűnt dobogni. Gróf Vécsey Károly volt az utolsó, akinek még az a szomorú sors is kijutott, hogy végig kellett néznie tábornok-társai akasztását. Szándékosan akasztották utolsónak, mivel nagyon haragudtak rá a temesvári ostromzár és a délvidéki hadsereg magyar részen való megtartása miatt. Az akasztást követően a szíve még egy percig dobogott. A kilenc hős tábornokot, a magyar szabadság vértanúit estig nem vették le az akasztófáról.  Az akasztófák alatt aradi parasztokkal gödröt ásattak, és este a hőseinket "eltakarították".  Mindenki sírt, aki az oszlopokon függő hősöket látta. 1849. október 6-a azóta gyásznap a magyar történelemben.  Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.
(szemelvények Orbán Éva írásából)


<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 583. lapszám "Művelődés" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.