Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2010.11.05.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 690. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2010.11.05. Közélet





Régi fényképek digitalizálásakor derült ki számunkra, hogy id. Antal István ny. református lelkipásztor, egyházi rovatunk munkatársa iskolás éveiben cserkész volt. Meglepõdtünk, mert gyakran beszélgettünk elmúlt dolgokról, de a cserkészet valahogy soha nem került terítékre. A megsárgult fényképek kapcsán azonban nem mulaszthattuk el kifaggatni:

Ki lehetett abban az idõben cserkész?
Iskolai kereteken belül elsõ számú követelmény volt a tanulmányi elõmenetel, gyenge tanuló nem lehetett cserkész. A szervezeten belül pedig amit megkívántak a követelmények, azokat teljesíteni kellett. A cserkészetnek volt tíz törvénye, az elsõre és utolsóra még ma is emlékszem, az elsõ úgy hangzott, hogy: A cserkész istenfélõ és hazájához mindhalálig hûséges, az utolsó pedig úgy: A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. A köszönésünk Jó munkát, a felelet rá, légy résen volt, a jobb alsókarunkat felemelve három ujjat feltartva, a hüvelyket és a kisujjat összeérintve. Az én õrsöm neve Sólyom volt, tagja volt Erdõvidékrõl, Köpecrõl Benkõ Gyula is, aki velünk járt egy iskolába, ha jól tudom, õ ma szívorvos Kovásznán.

Hány éves volt a tiszteletes úr akkoriban?
Tizennégy éves koromban, 1941 tavaszán avattak cserkésszé az 548. számú Bethlen János Cserkészcsapatban, amely a székelyudvarhelyi református kollégium keretén belül mûködött. A városban még mûködött két cserkészcsapat, a római katolikus gimnáziumé és az iparos osztály ifjaié. Minden jó cselekedet végrehajtásában a cserkésznek részt kellett vennie, nem szabadott az alól kibújnia.

Õriz-e tárgyi emlékeket abból az idõbõl?
Sajnos már nincs meg az õrsparancsnoki igazolványom sincs, sokmindent megsemmisítettem a nehéz idõkben, féltem a házkutatástól, mert voltak nekem kritikus pillanataim 56-tal kapcsolatban. De maradtak fényképeim, az egyiken Jakab Ödön van cserkészruhában, aki Szentpéteren él, nyugalmazott tanító. A másikon négyen vagyunk a szülõfalumból, Miklósfalváról, Benczédi Albert, Somolyák Albert, jómagam és Keresztes Károly, utóbbi szintén cserkész volt, mindannyiunk fején pedig a kollégium egyensapkája.

A fényképek mellett milyen emlékeket õriz még?
Az egésznek a szelleme annyira áthatott, hogy még ma is sok tekintetben irányadója a gondolkodásmódomnak, magatartásomnak. Nagyon mélységes emberségre neveltek, és ami nagyon fontos, a cserkészet minden durva nacionalizmustól mentes volt. Az elsõsegélynyújtásra képeztek ki, a természetben való eligazodásra neveltek, az égtájakat kellett felismernünk, például északot a fák móhás oldaláról, útjelzéseket kellett leolvasnunk, útvonalakat jelöltünk meg, az áthúzott nyíl a rossz irányt jelentette.

Mi okból maradt abba a cserkészet?
1944 õszén szünt meg, amikor megérkeztek a szovjet csapatok, azután nem lehetett cserkészkedni, de a szelleme megmaradt, s amennyiben lehetett, folytattuk a tevékenységet regõs néven még két évig. Igaz, már nem intézményesen, hanem az önkéntesség alapján. A regõs összejöveteleken az elsõdleges tevékenység a népdaléneklés volt. Népdal rengeteg van, énekeltük, hogy Kis kút, kerekes kút és Erdõ mellett nem jó lakni.

Még mit tart fontosnak a cserkészetrõl elmondani?
Az angol Boden-Powell alapította, magyarországi viszonylatban, amikor én cserkész lettem, az országos fõparancsnok gróf Teleki Pál miniszterelnök volt. Megszervezett alakulat volt, iskolai keretek között, a csapatokon belül õrsök voltak, azoknak õrsvezetõje volt, minden héten ülést tartottunk, évente pedig országos szintû õrsvezetõképzõ tábort. Én egy hasonlóban 1943-ban, a húsvéti vakáció idején voltam a Kolozsvár melletti Lombtetõn. Úgy szólva, bizonyos ismereteket kellett ott elsajátítani, katonai jellegû kiképzést is kaptunk, emellett mindenféle gyakorlati dolgot tanítottak, Morzé jelekkel kellett beszélni, voltak menetgyakorlatok, sátorban háltunk, még éjszakai riadón is vettünk részt, minden reggel áhitattal és parancskihirdetéssel kezdõdött a nap. A négy év alatt annyi mindent megtanítottak, hogy azóta is gyakran felhasználom az ott szerzett ismereteket a mindennapi életben. A háborús idõkben nem volt alkalmam gyakorolni, de utána több esetben is hasznát vettem, Kolozsváron történt, amikor a tömegben rosszul lett valaki, tudtam, ha sápadt, mit kell vele tenni, hogyan kell lefektetni, mesterséges légzést nyújtani.

El lehet mondani, hogy a teológia felé a cserkészet nyitott utat?
Nem, már korábban bennem volt az érzés. Amikor megkérdezte a tanító második osztályban, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, nem mertem azt mondani, hogy pap, azt feleltem, hogy tiszteletes úr. De az már egy másik történet.
Kérdezett: Havelka Ferenc – Attila


<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 690. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.