Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
Aktuális lapszám
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az aktuális lapszámban írt cikkek lajstromához
<<<Vissza az aktuális lapszám "Magazin" rovatában megjelent cikkek lajstromához

Aktuális lapszám Magazin

Az elejtett vadnak is meg kell adni a tiszteletet

Közöttünk élnek, ismert vagy kevésbé ismert személyek, csoportok, akik nem rendkívüli cselekedeteikkel, hanem kitartó munkájukkal, tehetségükkel hívják fel magukra a figyelmet.A vadászatnak hagyománya van Erdõvidéken. A múlt rendszerben még az államfõ is gyakran megfordult ezeken a tájakon, hogy egy-egy szép példány elejtésével büszkélkedhessen. A baróti GYÖRGY Szakács Mihály több mint négy évtizede vadászik, a történeteket napokig lehetne mesélni, helyszûke miatt azonban csupán pár kérdést tehettünk fel hobbijáról.

- Hogyan vált szenvedélyévé a vadászat? 

- Már gyerekkoromban sokat voltunk a természetben, madarásztunk, nyulásztunk. Nagyapám vadász volt, és el is határoztam, hogy olyan iskolát szeretnék végezni, amely a természet, az erdõ fele húzzon inkább, ott szerettem volna tevékenykedni. Sikerült is, mert elvégeztem Görgényben az erdészeti technikumot, fakitermelés és erdõgazdálkodás, szállítás szakon. Az iskolában hordoztak minket hajtani, már ott megszerettem a vadászatot. Mikor Barótra kerültem, fakitermelésnél dolgoztam, és egy épületben voltunk az erdészettel. Egy nap Socea mérnök úrral mentünk vágtér ellenõrizni, amikor Kisbaconban, a falu végén láttunk egy rókát. Kérdeztem, hogy nem lõjük meg ezt a rókát? - Hát meglõnéd? - kérdezte a mérnök úr. Én megpróbálnám, - válaszoltam, - de nem volt nálunk puska. Visszamentünk az erdészhez, elvettük tõle a puskát. Antal Jenõ bácsi is ott volt, izgatottan várták, hogy mi lesz ebbõl. Visszamentünk, a róka már messzébb volt, mondtam, ezt innen már nem lehet lelõni, de kicsit vigyenek fennebb, s elejébe kerülök. Mikor kimentem, láttam, hogy ott van egy róka, azt hamar meglõttem, és a puska dördülésére szaladt ki a másik róka, amelyiket lennebb láttunk. Láttam, hogy még egy róka, puff, azt is meglõttem. Mikor elõhoztam a két rókát, azt mondta a mérnök úr, hogy belõlem vadászt kell hogy csináljanak. Így lettem vadász, most már negyvenharmadik éve.

- Milyen vadakra vadászott az évek során?
- Én eddig vadásztam mindenre, amire lehet, még fajdkakast, és zergét nem lõttem, ami itt az országban van. A legelterjedtebb a disznó, azt lõttem a legtöbbet, van körülbelül harmincöt agyaram. Régen a 15-18 cm-eseket meg sem tartottuk, most már meghagyjuk, mert kevés van belõlük. Õzbakból van vagy nyolcvan trófeám, szarvast is lõttem vagy nyolcat-tízet. Medvét kettõt lõttem, az elsõt a demokrácia kezdetén, akkor még 500 lej volt egy medve, a másodikat késõbb lõttem, az már drágább volt kicsit. Jó, hogy megvettem, mert most már le van tiltva a medve lövése is, a farkas is, a hiúz is. Farkast is lõttem, négyet, ez elég ritka. Egy nap cserkészve kettõt is lõttem, és hajtásban kettõt, egyet Teksébe és egyet Rákoson.

- Mit jelent a cserkészés és a hajtás?
- A cserkészés az, amikor kimegyünk a terepre, gyalog elindulunk, szépen lassan, hallgatózva, ügyelve, hogy ne reccsenjen az ág, és lopakodva becserkésszük a vadat. A másik, a hajtás pedig, mikor felállunk az állásokba, a hajtók a másik oldaláról megkezdik hajtani a területet, és a vad arrafelé jön, ahol mi vagyunk.

- Mi változott a mai vadászatban, kevesebb a vad?
- Kevesebb, mert a kollektívek idejében rengeteg termõ volt, az erdõ széléig minden fel volt szántva, búza, kukorica, minden több volt, és vad is. Nem voltak golyós puskák, mi sörétes puskával vadásztunk, nem a távcsövessel, amellyel el lehet lõni vagy 400 méterre, a sörétessel meg kellett várni, hogy 30-40 méterre jöjjön a vad, akkor volt esélyed. Akkor biztosra kellett lõni. Most már azért is van kevesebb vad, mert rengeteg a golyós puska. Szerintem az már nem is igazi vadászat, nem olyan az esély. Régen medve nem volt annyi, mint most. Egy szezonban láttunk négy-öt medvét. Most egy hajtásban látunk nyolc-tízet, mégsem lehet kilõni, pedig itt nem kihalófélben levõk, az biztos. Nálunk még baj is lesz ebbõl. Régen a kóbor kutyákat meg szabadott lõni, sõt, tíz kutyaorrot kellett leadjunk évente, vagy hanem ki kellett fizetni. Aki nem lõtte ki a tíz kutyát, 25 lejt kellett fizessen darabjáért. Ezért nem voltak akkor kóbor kutyák.

- Említette, hogy Afrikában is vadászott.
- Egy háromtagú csoport készült vadászni Marosvásárhelyrõl Afrikába, és egyikük valamiért nem tudott elmenni. A vejem meghallotta, és szólt nekem, mert mindig mondtam, hogy szeretnék eljutni egyszer Afrikába. Azonnal igent mondtam. Júniusban voltunk kint, akkor ott tél van, a vadak fel vannak öltözve, szép a bundájuk.

- Mennyire veszélyes egy ilyen vadászás?
- Namíbiában voltam, ott nem volt oroszlán, csak gepárd, de az nem annyira veszélyes. Mi inkább a kígyóktól féltünk. Hoztam onnan tíz trófeát, három kudut, két vörös antilopot, egy gnut, két varacskos disznót és két nyársas antilopot. Egy sakált is lõttem, annak csak a koponyáját szabadott hazahozni, a bõrét nem engedték.

- Volt veszélyes helyzetben?
- Nem mondhatom, mert én mindig óvatos voltam. A területet meg kell ismerni, egyedül is, csoportban is. Én ismerem az Olttól a Hatod tetõn át, fel Csíkig. Az elsõ baróti csoportunk Teksében volt. Az aztán megszûnt, mert a csoport tagjai, Érsek Feri bácsi, Fábián Márton bácsi, Demeter János bácsi, Ilyés János bácsi, Ilyés Imre bácsi, Tóth Laci bácsi elöregedtek. Laci bácsi él még abból a csoportból. Innen Barótról traktorral, amivel értük mentünk át, rengeteget gyalogoltunk, Vargyastól majdnem a barlangig, este haza. Ha lõttünk valamit, le kellett adni, nem szabadott elosztani. Ha egyet valahogy megkockáztattunk, betettük a hátizsákba, folyt le a vér a lábunkon, cipeltük, féltünk, ha valaki jött, bújtunk el, de szép volt. Ma már odamegyünk kocsival, ülünk fel az állásra…

- Mi a szépsége a vadászatnak?
- Szerintem a barátság ápolása, az, hogy felszabadul az ember. Én ha beteg vagyok is helyrejövök, ha vehetem a puskát, és kimegyek a természetbe. Még ha sikerélményem is van, akkor meg pláné. Az új vadászt, aki elsõ vadat ejt, felavatják, ha például disznót ölt, vaddisznóvadásszá avatják, botot kap a fenekére. Utána összeülünk, megbeszéljük a történteket, megesszük a paprikást, vagy amit készítettünk. Van vagy öt százalék, aki a húsért vadászik, de nem errõl szól a vadászat. Én mindig szerettem a trófeákat gyûjteni, amit elejtettem, annak megvan a trófeája. A szentgyörgyi vadászmúzeumnak is adtam tíz trófeát, öt õzbakot, három vaddisznó agyarat, és egy aranyérmes szarvasbikát.

- Melyik a legnehezebben ejthetõ vad?
- A farkas, mert az nagyon ravasz állat, nem lehet látni sem, nagyon jó a látása, szimatja. Láttunk a hajtásban vagy hármat, de csak néztük szomorú szemekkel, mert nem szabad lõni. Pedig a farkas több kárt tesz, mint a medve. A medvétõl nem is értem, hogy miért kell félni. Az ember észre kell vetesse magát jó messzirõl, és akkor irányt vált, nem jön oda. A bocsos medve veszélyesebb, de nem szabad közel várni azt sem, ha idejében jelezzük, hogy ott vagyunk, máshova megy. A vadak a legjobban az ember szagjától félnek. A hajtásban is figyelnünk kell arra, a szél honnan fúj, mert ha megérzik a szagot, ki sem jönnek.

- Milyen szabályokat kell betartaniuk?
- A munkavédelmet elmondják az elején, ügyelni kell, mert télen a fák is fagyosak, a golyó elpattanhat róla, és nem lehet tudni hova. Megvannak a veszélyei, de szerencsére még mióta vadászok, nem történt egy baleset sem. Kisebb volt, régen, mikor egy utánfutóban tízen-tizenketten is ültünk, és olyan helyre kerültünk, hogy majdnem feldõlt, mindenki szökött, ahova tudott. Lábtörés volt, de az nem volt veszélyes. Szerintem az igazi vadász az, aki kizsigereli, megnyúzza és fel is darabolja az elejtett vadat. Én ezt Fábián Márton bácsitól tanultam, sokkal adózom neki, és a régi vadászoknak, akiktõl megtanultam, hogy mi a vadászat, és a vadászetika.

Kérdezett: Szász Réka




<<<Vissza az aktuális lapszámban írt cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) aktuális lapszám "Magazin" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.