Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2016.11.11.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 1000. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2016.11.11. Közélet

A közösen elért eredmények számítanak igazán

Az 1000. lapszám megjelenése alkalmából ezen a héten rendkívüli módon volt kolléganõnket, a pár évvel ezelõtt fõszerkesztõként dolgozó, vargyasi származású, jelenleg Szé-kelyudvarhelyen élõ MÁTHÉ (PÁL) ANIKÓT kérdeztük a szerkesztõségben eltöltött évekrõl, élményeirõl, emlékeirõl.

- Mikor és hogy kerültél az Erdõvidék szerkesztõségéhez?


- Közös életünk egy nyári gyakorlattal indult, akkoriban épp újságírást tanultam a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetemen és egy nap azzal állítottam be a szerkesztõségbe, hogy szívesen belesnék kicsit a kulisszák mö-gé. Meglepõ módon tárt karokkal fogadtak, egy percig sem éreztem, hogy teher lennék, pedig igencsak zöldfülûnek számítottam a szakmá- ban. Ekkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy nemsokára itt lesz a második otthonom, az új családom, a legjobb barátaim és hát nem utolsó sorban a munkám is. A két hét gyakorlat alatt megismertem és megszerettem a csapatot, és úgy váltunk el, hogy jó lenne még viszontlátni egymást, de nemcsak egy két hetes szakmai gyakorlat erejéig, hanem akár hosszútávra is. Aztán amikor hazaköltöztem, ott folytatódott a történet, ahol abbamaradt. Egyáltalán nem volt nehéz beilleszkedni, elsõ perctõl otthon éreztem magam, az a fajta fogadtatás, amit a szerkesztõségben tapasztaltam, egy életre meghatározta a mindenkori kollégákhoz való hozzáállásomat. Ezekben az emberekben nemcsak munkatársakra, hanem igaz barátokra, és új családra is találtam. Mondanom sem kell, hogy ezért nem más volt a fõfelelõs, mint Antal István, a mérnökúr, a fõ- nök. Õ volt az újság és egyben mindannyiunk atyja is. Õ volt, aki megtanította, hogyan kell küzdenünk az álmainkért, a vágyainkért, a meggyõzõdéseinkért. Valahányszor akadályba ütközött, mindig egyre erõsebben harcolt az- ért, amiben hitt. Õ sosem adta fel, harcolt az Erdõvidék fennmaradásáért, azért, hogy az újság a sok külsõ tényezõ és az évek alatt lezajlott változások ellenére is megõrizze eredeti küldetését, hogy a lap hasábjain azokhoz az emberekhez szóljon, akikért létrejött, az erdõ- vidékiekrõl az erdõvidékieknek. Nem utolsó sorban, valahányszor szükségünk volt rá, harcolt értünk. Kiállt mellettünk, és tanított minket. Ezt akkor még nem tudtam, de õ nemcsak arra tanított, hogy hogyan szóljunk az olvasókhoz, hanem megtanított felelõsséget vállalni tetteinkért, kitartásra és emberségre nevelt minket.

- Milyen változásokon ment át az újság a fõszerkesztõséged alatt?


- Az itt töltött viszonylag rövid, de annál tartalmasabb idõszak alatt, többször is nekiiramodtunk - kisebb, nagyobb sikerekkel - az újság reformálásának. Az alapkoncepción sosem akartunk változtatni, de igyekeztünk érdekesebbé, színesebbé varázsolni az oldalakat. Próbáltunk emberközelibbek lenni, megszólítani mindenik korosztályt, és a helyi jelentõséggel bíró témákat boncolgatni. Fokozatosan újabb és újabb idõszakos és állandó rovatokat indítottunk, amelyek egyértelmûen a lap bõvítéséhez vezettek, hiszen az állandó nyolc oldalból 10, sõt gyakran 12 oldalra terjeszkedtünk. Ekkoriban startolt a rendõrségi hírek és a piaci árak rovat is, és mindkettõ azt hivatott bizonyítani, hogy a lap valóban az erdõvidéki kisemberek nagy dolgait hozza az olvasó elé. Ugyancsak ebben az idõszakban változott a lap arculata is, egy letisztultabb,
átláthatóbb megjelenést kapott, ami nem csoda, hiszen az õ korában már igencsak megérett volt egy tiszteletet parancsoló külsõhöz.

- Milyen élményeid vannak a szerkesztõségi munkáról?

- Valódi családként éltünk meg minden napot, volt, hogy vitáztunk, nevettünk, sírtunk, összevesztünk és kibékültünk. Néha kapkodtunk, hogy idõben meglegyünk, de volt, hogy órákat beszélgettünk egy félig üres kávés csé- sze mellett. Soha nem munkahelyként gondolok erre a számomra mai napig kedves, de már egy ideje borzalmasan hiányos helyre. Hiányos, mert A FÕNÖK nincs, óriási ûr maradt utána, és többé már sosem lesz minden a régi, hiszen õ volt az Erdõvidék lelke. Azonban az a hozzáállás, amelyet az ott maradt emberek nap mint nap tanúsítanak, a nehézségek, a problémák és az akadályok ellenére is, a legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy nemcsak újságírókat, szerkesztõket és nyomdászokat nevelt, hanem olyan embereket, akik bármikor képesek harcba szállni mindazért amiben hisznek és amiben õ, Antal István hitt. Mosolyogva emlékszem vissza a szerda esti lapzártákra, amikor órákon át tartó közelharcot vívtunk, hogy az összegyûlt anyagokból mi kerüljön be a pénteken megjelenõ lapszámba. Mindezek ellenérre másnap mosolyogva mentünk vissza, és folytattuk a munkát, mert a viták és az idõnként különbözõ vélemények
dacára, mi mindig megtaláltuk a közös nevezõt és elégedetten nyugtáztuk, hogy jó döntést hoztunk, amikor kezünkben tartottuk a nyomdafesték illatot árasztó friss Erdõvidéket. A szakmai vitáinknak köszönhetõen megtanultam eredményesen érvelni és elfogadni, ha mégsem az én meglátásom a helytálló. Rengeteg emlékem fûzõdik a kisbaconi alkotótáborokhoz is. Ezek az élmények mai napig simogatják a lelkem, hiszen az ott kialakult közösség sokszínû összetételének köszönhetõen egy varázslatokkal fûszerezett mesebeli világba éreztem magam. Ez volt az a hely, ahol szinte tapintható volt az ihlet. A mûvészlelkek társaságában sok minden átértékelõdött, a jövés-menés, a pezsgés ellenére az volt a legnyugodtabb és legpihentetõbb hely, ahol életemben jártam. Magamba szívtam azt a csapatszellemet,
amely a viszontagságok ellenére azóta is jellemzi, fenntartja és élteti az Erdõvidéket, meggyõzõdésemmé vált, hogy nem az egyedi, hanem a közösen, az együtt elért eredmények számítanak igazán. Szerencsésnek tartom magam, amiért részese lehettem ennek a sokszí- nû kis csapatnak, és büszke vagyok arra, hogy ebben az idõszakban szerzett tapasztalataim inspirálták késõbb az élethez, a kapcsolatokhoz és a munkához való viszonyulásomat. Üzletvezetõként is nagyon sokat köszönhetek az ott tapasztaltaknak, hiszen mai napig óriási hangsúlyt fektetek arra, hogy összekovácsoljam azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom, hogy megtanítsam õket egy emberként gondolkodni és csapatban cselekedni.


- Tapasztalatod szerint mirõl olvasnak szívesen az erdõvidékiek?


- Az, hogy mi történik a nagy világban, az ma már bárki részére könnyen és pillanatok alatt elérhetõ. A világháló, a média igencsak magas szintekre fejlesztette az információ megszerzésének és átadásának technikáját. Sokszor még olyan dolgokról is tudomást szerzünk, amelyek nem feltétlenül vannak az érdeklõdési körünk középpontjában, és mindezek mellett gyakran lemaradunk azokról az eseményekrõl, hírekrõl, amelyek valóban meghatározzák és befolyásolják mindennapjainkat. Az Erdõvidék pedig pontosan ezt adja nekünk, nektek erdõvidékieknek. Felhívja a figyelmünket, közel hozza, elénk tárja azokat a dolgokat, amelyek mindvégig elõttünk voltak/vannak, de mi mégsem vesszük észre. Ez csak a miénk, itt mi nemcsak egy tíz perces mûsoridõt, vagy egy fél flekket kapunk, ennek minden egyes betûje ró- lunk, hozzánk és nekünk szól. Ez egy kincs, egy olyan kincs, amely ma ezredjére is eljutott hozzátok.

Kérdezett: Szász Réka



<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 1000. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.