Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2015.11.20.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 950. lapszám "Magazin" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2015.11.20. Magazin

Székely ember, ezermester

Õsidõk óta tudott dolog, miszerint a fúró-faragó, ácsmunkát, kõmûvességet, szekeret készítõ és ki tudná felsorolni még hányféle mesterséghez értõ székelyt ezermesternek nevezték. Mert tényleg, a szûkség is rávitte a mindenféle munka elvégzésére, s szerre beletanult a sokféle mesterségbe.
Ne vegyék rossz néven a tisztelt olvasók, de most legelõször a kedves falumbeli mesteremberekkel kezdem e rövid értekezésemet. Régebben már említettem volt, s aki itt, Székelyföldön él, tudja, hogy Bodos falu a kõmûveseirõl volt híres. A falucska mezõgazdasági területe kevés volt mindenkoron ahhoz, hogy a kis falucska népét eltartsa. A földeket a régi idõkben még nagyobb hatásfokkal mûvelték meg, mert ki kellett használni a csepp lehetõséget, amit Õseink területfoglalása megadott nekünk. Természetesen, ez a csekély földterület nem tudta volna eltartani a falu lakosságát, s ezért alakult ki a mesterségtanuló módszer. Én magam hallottam régi mesterektõl, hogy a még régebbi idõkben, a falu, saját pénzén küldött praktizálni kõmûves mesterségben néhány falubeli, jóhiszemû embert, akik aztán tovább adták a mesterséget az erre hajlamos fiatal embereknek, akik idõvel jó mesterekké váltak. A képzettebb mesterek aztán vállalkozónak csaptak fel, mert valaki fel kellett vállalja abban az idõben is a tulajdonképpeni felelõsséget. A vállalkozó beszervezte a kõmûveseket, akik az õ keze alatt dolgoztak. A felelõsség a vállalkozóé volt. A fizetést a vállalkozó folyósította a kõmûveseknek, s még az aprómunkásoknak is. Tudják mi ez? Aprómunkás, aprópénz. De mindenki meg volt elégedve, mert a mai fizetésekhez viszonyítva, azok az aprómunkás fizetések elég jók voltak. S az ember a gazdálkodás mellett valami mellékjövedelemre kellett szert tegyen, másképp a család szerény körülmények között kellett megéljen. A bodosi kõmûvesek mindig megkeresték a munkalehetõséget. Dolgoztak Brassóban, Bukarestben, Colibason, a Dacia gyár megépítésén, Nehoiu-nál, a vízi erõmû építésénél, és még sok helyen, amit most meg sem tudunk említeni. Annak a feladatnak eleget tenni nem volt könnyû, mert a kõmûvesek csak a hét végén értek haza, s az otthoni idõtöltés sem volt valami hosszú. Indulni kellett vissza a munkahelyre. Amikor Brassóban dolgoztak, minden hétfõn korán reggel indultak a kõmûvesek vissza a munkahelyre. Akkor még nem volt autóbuszjárat az ágostonfalvi vasútállomásra, ezért az erdõn keresztül, az Akasztó nevû tetõn át Köpecbányára, onnan pedig az akkor még fungáló kicsi vasúton tovább az állomásra. Az akkori kõmûvesekkel mentek az ácsok is, mert az építkezést jobb volt egészben felvállalni, sõt az aprómunkások is legtöbbször a falus felekbõl kerültek ki. Volt eset, hogy az építkezés táján lakó éhenkórászokból verbuváltak segédmunkásokat, de azok legtöbbször cserbenhagyták, s még az élelmüket is megdézsmálták. Általában jó pénzeket kaptak az emberek, nemcsak kerestek, de kaptak is. A mesterek között is akadt azonban gyengébb mester, aki ugyan értegette a mesterséget, de messze állt a valódi szakiktól. Az ilyeneket sokszor ugratták a többiek. Na, gyere komám, ezt a szép díszt az ablakpárkánynál hirtelenjében csináld meg, hiszen te jól érted az ilyenfélét. Ezt a dolgot én inkább magára bízom, mert maga híresebb mester, mint jómagam. Máskor meg emígy figuráztak vele holmi idegen aprómunkások, akiket a mesterek bíztattak a tréfára: úgy hallottuk, Jóska bácsi, hogy maga ezermester. Bár kilencszáz, fiaim, felelt a tréfára a megszólított, mert a tréfát mindenki szerette. Jobban telt úgy a nap. Más esetben egy kõmûves egyedül vállalt el holmi kisebb munkát az egyik falus felénél. Ment a munka, de mivel napszámra vállalta fel, szerette mutatni, hogy õ jól kihasználja a napot. Egyik nap, reggel korán ott volt a munkahelyen, a háziak fel sem voltak kelve. Emberünk hátraosont az udvaron, a meszes bárkában megjárta magát, még jól felspriccelte magát, aztán dúdorászva jött elõ frustukolni, köhécselt jó hangosan, mire a háziak felüperkedtek, s nagy csudálkozva hívták befelé a mesterembert, mert aki ilyen szorgalmas, az megérdemli a jó bánásmódot.

Egyed Béla, gépészmérnök




<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 950. lapszám "Magazin" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.