Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2015.11.20.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 950. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2015.11.20. Közélet

Tordai Árpádra vár az újjáépítés 

A.E. Hétvégén meggyõzõ többséggel, új lelkészt választott a baróti református egyházközösség, remélhetõleg így téve pontot a több hónapja tartó cirkusznak, talán belátva azt, - Sándor István bodosi beszolgáló lelkész szavaival élve, - hogy mindnyájan porszemek vagyunk, akik hajlamosak néha saját érdekeinket Isten elé helyezni.
Tordai Árpádot 127 igen, 34 nem, és nyolc érvénytelen szavazattal választotta meg a vasárnapi istentiszteleten megjelent közel 189 egyháztag.


“Erõs várunk nékünk az Isten”
A vasárnapi istentisztelet, ha fogalmazhatunk igy, több ponton is jelképes volt, ami a Szívemet hozzád emelem zsoltár eléneklésével vette kezdetét, a beszolgáló lelkész igehirdetésében csúcsosodott ki, és az Erõs várunk nékünk az Isten - zsoltárban nyert értelmet: "Igehallgató és igeolvasó emberként sokszor találkozunk a Mózes második könyvével, annak különbözõ részeivel, ennek a könyvnek az egyik elnevezése magyarul a Kivonulás (Exodus) könyve.
Micsoda az ember? Kicsi porszem, aki sárból vétetett és porrá kell váljon.
Mi, újkori emberek micsodák vagyunk? Kicsiny porszemecskék ebben a világban. Vajon Isten ránk is gondol? Az embert mint ilyen kategóriát vesszük, akkor különbözõ korosztályokat kell figyelembe vennünk. Embernek nevezzük a megfogant gyermekeinket, hiszen a jövõbe vetett reményünket jelenti. A jövendõ életet, mennyire örvendünk, amikor az újszülött gyermeket óvatosan karjainkba veszszük, örvendezhetünk sírásának, gügyögésének.
Mennyire örvendezünk annak a kicsi emberkének, aki felnõtt emberré fog válni. Hiszen iskolába kezd járni és reménység van, hogy átveszi a helyünket, az a gyermek, ember, aki próbálja a határait feszegetni, hogy mit enged meg a szülõ, a tanár, a közösség.
Ember az a fiatal huszonéves, aki már próbálja az életét megalapozni, vannak tervei, elképzelései, lendülete, hogy majd amikor eljön az idõ, akkor átveszi az idõsebbek helyét, és így veszi kezébe saját sorsát, amibe ne szóljon bele szülõ, vagy bárki más. Embernek nevezzük azt a pilótát, aki veszedelembe viszi, öngyilkos szándékkal, azt a többszáz embert, aki a repülõgépen van, és embernek mondjuk azokat is, akik sajnos, az elmúlt napokban terrorakciókat hajtottak végre önnmaguk és a társadalom ellen, amelyben éltek, és amely befogadta õket. Ember és ember…


Vigyük Isten elé áldozatunkat
Vannak diktátorok, akik jó, vagy rossz elképzeléseiket milliókra akarják ráerõszakolni, és rá is erõszakolják sokszor, és egy intésükre százak és százak ítéltetnek halálra vagy rabságra.
Visszatérve Mózes könyvéhez, szintén emberek voltak azok a hajcsárok, akik szeges korbáccsal számtalan sebet ejtettek a zsidó rabszolgák hátán, amikor azok látszólag lazsáltak, vagy nem tudták teljesíteni azt a normát, ami nekük ki volt szabva. Szenvedõ emberek voltak azok a zsidók, akik az egyiptomi fogságot elszenvedték. Emberek vagyunk, mert Isten ennek teremtett minket, azt valljuk és azt hisszük, ahogy a Bibliában is megtalálható, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, hogy õt megismerjük és szívbõl szeressük, örök dicsõségben vele éljünk, õt dicsérjük és magasztaljuk. Az elõbb felsorolt példákat, ha alapul vesszük, akár a saját életünben is, akkor azt vesszük észre önmagunkba szállva, hogy emberekként sokszor magunkat istenítjük.
Magunk kezébe vesszük nagy emberekként a magunk akaratát, és az egyéni közösségi életünket úgy próbáljuk irányítani, ahogy nekünk az kedves, ahogy az jólesik, ahogyan elgondoljuk, hogy az jó. És akkor, ha valaki másként gondolkozik, akkor azt hitelteleníteni akarjuk, akkor azt mondjuk, hogy az ilyen meg olyan, hogy ne használjak a szószékbõl jelzõket, és egyáltalán úgy gondoljuk, hogy a miénk a kimondott vagy ki nem mondott igazság.
Nem mi vagyunk a fontosakMegfeledkezünk arról, hogy mi porszemek, csak eszközök vagyunk Isten kezében. Megfeledkezünk arról, hogy végsõ soron Istené a dicsõség, és õ kell döntsön életünk felõl, és megfeledkezünk arról, hogy egyéni, vagy közösségi gondolatainkat azért jó lenne odavinni õelé, hogy õ döntse el, tetszik az akaratunk, az elképzelésünk. S ha nem, akkor pedig húzza keresztül számításainkat.
Elfeledkezünk sokszor imádkozni. Mit mond az Ige, a Mózes könyve? "Láncán láttam az én népemet, nyomorúságát meghallottam, az õ kiáltásaikat." Vajon az én kiáltásomat, az erdõvidéki ember, a nagyvilágban levõ ember kiáltását, a mi kiáltásunkat, a mi panaszainkat vajon Isten meghallotta-e?
Egyáltalán fordulunk-e Istenhez, megvallva: Lásd Uram, ilyen vagyok, gyarló, nyomorú, bûnös. Nézzél meg engem, és segíts rajtam, irányíts engem, szabadíts meg a nyomorúságtól, a pénztelenségbõl, bizonytalanságból, az aggodalmaimból, a félelmeimbõl, abból a helyzetbõl, amibe benne vagyok, a munkanélküliségembõl, a családomnak a rossz helyzetébõl, hiszen annyi, meg annyi rossz házasság van, ahol kénytelenek vagyunk együtt élni. Vajon Isten elé tudom-e vinni most baróti egyháztagként ezt a mai alkalmat, helyzetet, amikor egy gyülekezetnek a jövõje forog kockán? Azért vagyunk ma együtt. Vajon gyászomat tudom-e Isten elé vinni, fájdalmamat, betegségemet, hogy õ adjon gyógyírt az én sebeimre?
Mindnyájan Isten gondviselõ figyelmére és szeretetére vagyunk szorulva, attól függetlenül, hogy ki mi az, nagy-e, kicsi-e, idõs vagy fiatal, gazdag-e vagy szegény, és Isten válaszolni fog erre a sok jajszóra. Azt mondja, le is szállok, és megszabadítom õt, ahogyan azt a zsidó néppel is tette Egyiptomban. Ahhoz azonban szükséges, hogy mi õszintén megvalljuk szívünknek, lelkünknek a legféltetebb titkait is, és õszintén várjunk tõle szabadítást.
Isten a hozzá forduló embernek irányt mutat, csak ezt a hozzá fordulást õszintén, bizalommal kell megtegyük, úgy, ahogyan kicsi gyermekeink bizalommal fordulnak hozzánk, hogy segítsünk nekik, mi is olyan bizalommal kell elfogadjuk Isten útmutatását, és rá kell bíznunk egyéni és közösségi életünket. Meg kell tanulnunk valamit, azt, hogy neki mi alázattal tartozunk. Mert nem egyik vagy másik ember a fontos, nem a lelkész, nem a gyülekezeti tag, hanem fontos az az Isten, aki elküldte Szent Fiát erre a világra, aki szól hozzánk, aki imádkozik, és esedezik életünkért, és közvetíti mindazt a gondot, nehézséget, ami szívünkben van. Erre a mindenható Istenre hagyatkozunk, és kérjük mindenkor, most, a jelenben is, az õ útmutatását, és a megigazító fegyelmét." - hirdette prédikációjában Sándor István lelkész.
Tordai Árpád lelkipásztornak nagy feladata van, hiszen pásztorként, küldetése összefogni a szétfutott nyájat, szellemi, és lelki vezetõként nem téve különbséget, úgy hírdetve majd Isten igéjét.



<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 950. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.