Kezdőlap Aktuális lapszám Archívum Laptörténet Hirdetés Impresszum Kapcsolat Linktár
 
2010.01.15.
Aktuális hírek
Közélet
Művelődés
Magazin
Sport

HIRDESSEN AZ ERDŐVIDÉKBEN!
Apróhirdetéseink 4 lejbe, míg keretes hirdetéseink négyzetcentimétere 1 lejbe kerül.
A Dr. Fábián László egyesület gondozásában megjelent Id. Antal István ny. lelkipásztor - A bardoci református egyház székely népe cimű könyve.
Részletekért klikk
Támogatónk
a Dr. Fábián László egyesület
Társoldalaink

Személyi jövedelemadója 2 %-ával támogassa a Dr. Fábián László Egyesületet!
Szükséges adatok:
Cod fiscal: 18244075
RO63OTPV300000279045RO01
Banca OTP Ag. Baraolt

<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 648. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához

2010.01.15. Közélet



Bródy János is énekelt neki
 H.F.A. György Benedek keze nyomát õrzi a párizsi polgármesteri hivatalban kiállított stilizált székely kapu, a Kerepesi temetõben nyugvó Gaál Mózes sírján a kopjafa, a törökországi Mikes-házban levõ kis kopjafa, a kolozsvári református kollégium udvarán levõ harangláb, a Baróti Szabó Dávid Középiskola bejárati kapuja és tulipános kopjafás kerítése, de a faragás mellett ért a fõzéshez, tud gyertyát önteni, lúdtollat készíteni, korábban gyakorolta a fényképészetet, mindezek mellett szinte lélegzet nélkül tud mesélni, énekelni.
    Kétszer esett kútba
Amikor egyik nyáron felkerestük a 68 éves baróti ezermestert, éppen egy holland megrendelõnek faragott kopjafát, és a tikkasztó melegben az ereszen lógó jégcsapokról álmodott, amiket úgy ropogtat telente, mint a cukorkát.  „Soha nem voltam meghûlve, még akkor sem, amikor télvíz idején egy hét leforgása alatt kétszer estem kútba. Aztán a Pál utcai fiúkat játszottuk, Nemecsek szerepe jutott nekem. Amikor leöntöttek vízzel, még nem volt gond, de a színpadon fagytam meg, nem kellett mímelni a reszketést, a szín után rumot adtak, hogy ne fázzak, akkor kaptattak rá a tengerészek italára. Különben soha életemben nem voltam náthás.” - kezdte el a viszontagságos életének felvázolását.
Az oroszoknak is megtetszett
György Benedeket Baróton, Erdõvidéken Bönének, Benci bácsinak ismerik, 1942. január 17-én Uzonban született, akkora hó volt, hogy a bábasszonyt lóháton kellett a házhoz vitessék. Két évesen már bicska volt a kezében, sem cukorka, sem egyéb nem kellett neki, csak bicska, hogy faraghasson. Apja szolgálati ügyekkel volt elfoglalva, kántortanítóskodott, anyjának sok volt a háztartás és a három gyerek, ezért szolgálót fogadtak, akinek egyéb dolga nem volt, csupán a gyerekekre való felügyelés, meseolvasás, énekelés, játszás. Õ volt a legkisebb, és mivel fiú is volt, a szolgáló magázta, így honosodott meg a családban a magázás, a kis Benedeket mindenki magázta, õ mindenkit tegezett. Még mai napig is fennmaradt a családi hagyomány, Benci bácsinak a két lánytestvére még a gyerekeit és az unokáit is magázza.
Szõke, kék szemû gyermekecske volt, még a szülõfaluján átvonuló oroszoknak is megtetszett, akik medveszar cukorkát is adtak neki.
Az élete az érettségiig végig iskolaépületben telt, a földszinten laktak, az emeleten tanult. Soha nem volt gond, hogyha valamit otthon felejtett, csak le kellett szaladni érte.
Negyvenkét évet dolgozott, de amikor a nyugdíjazáshoz szükséges iratcsomót kellett összeállítania, több helységbõl kellett beszerezni a papírokat, nem kevés munkahelye volt. 1959-ben érettségizett Baróton, a mûvelõdési ház vezetõje lett, majd erõ- és világítás szerelõi technikumot végzett Brassóban, közben a Steagul Roºu gyárban dolgozott, aztán a Kisbacon melletti gáztelepen, ott a hollandokkal együtt építkeztek, de volt a baróti líceumnál oktatómester, a gumigyárnál és a pionír háznál karbantartó, az utóbbi helyen vezette a modellezõ kört, tanítványaival több országos versenyen is sikert aratott. 2000-ben nyugdíjazták.
Nekem faragnom kell
„Még csak a nyakam nem volt eltörve. Amikor eltört három oldalbordám, – fokozott bele a  mesélésbe Benci bácsi –,  mondtam is a sebészorvosomnak, hogy vágja ki, és tegyen helyette gipszbõl, mert nekem faragnom kell. A lábam is volt eltörve. Sípcsontomban most is benne van a vas, hét szeggel. A jobb kezem háromszor, a bal csak egyszer volt eltörve. A mutató ujjamot pedig a forgács közül mentették meg barkácsoláskor. A baróti kórház gipsztartalékának nagy részét rám használták, amikor mentem a kórház felé, már tudták, hogy Bencinek eltört valamije. Festék oldószert is ittam vagy fél litert, tévedésbõl, a nagykönyvben sem találták az ellenszerét, két napig kómában voltam, õriztek, hogy meg ne haljak, ha acetont ittam volna, nem élem túl. Amikor felébredtem, öltözködtem, és mentem dolgozni.”
Anyag volt, pénz volt
’70-ben a baróti líceumban tervet készített és felszerelte az audiovizuális termet. „Ilyen még Bukarestben sem volt, - nyugtázta a jól végzett munkát -, egyszerre több mûveletet is végre lehetett hajtani. 36 tanuló számára volt hely, mindeniknek telefon és fülhallgató. Ugyanabban az idõben a tanár beszélhetett bármelyik tanulóval telefonvonalon, követhette a világítótáblánál a tesztelõ diákokat, egy harmadik csoport leckét vagy zenét hallgathatott magnóról, egy diák feleletét rögzíthette szalagon, még mozgófilm vetítésére is volt lehetõség. Az átadáskor a bemutatón az akkori tanügyminiszter is jelen volt,  csak úgy ámult-bámult mindenki, anyag volt, pénz volt, 6 kilométer hangkábelt használtunk fel, ötlet kellett, és aki megvalósítja, két évi munkámba tellett.”
Bródy is énekelt neki
Benci bácsi életérõl, emlékeirõl hosszú téli délutánokon át tudna beszélni, de legkedvesebb története talán az, amikor tízezer nézõ elõtt énekelt neki Bródy János.
„93-ban Vigándpetenden voltam faragni, hazafele Zircen szálltam meg éjjel a polgármesternél, éppen akkor készültek a BULI rendezvényre. Nálam voltak a szerszámok, megkértek, hogy maradjak, faragjak egy kopjafát, pár nap alatt el is készültem. A meghívott elõadók közt szerepelt Halász Judit és Zorán is, õ kötötte fel az emlékkendõt a kopjafára, Bródy pedig elénekelte nekem a Minden embernek a lelkében dal van nótát. A kopjafaavatón, csak annyit tudtam mondani, õrizzétek olyan nagy szeretettel, amilyennel én faragtam azt nektek!” - Benci bácsi  könnybe lábbadt szemmel idézte fel a nem mindennapi esetet, majd felsóhajtva felyezte be a történetét: “Ez volt, lejárt. Az ember nyugdíjba jön, és elfelejtik.”


<<<Vissza az archivált cikkek lajstromához
<<<Vissza a(z) 648. lapszám "Közélet" rovatában megjelent cikkek lajstromához
A honlap arculatát tervezte Pálfi Csaba, programozta Takó István.